A vadon élő állatok és növények világnapját (World Wildlife Day) minden évben március 3-án ünneplik. A világnap eredete az 1973. március 3-án aláírt Washingtoni Egyezményhez köthető (CITES), amely a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal való nemzetközi kereskedelmet szabályozza. A világméretű megállapodásnak ma már 183 részes fele van, köztük az Európai Unió, és közel 35 ezer faj kereskedelmét szabályozza, vagy adott esetben tiltja. Magyarország 1985-ben csatlakozott az aláíró országok közé. A hazai természetvédelem fókuszában a 1901 védett és 273 fokozottan védett faj megóvása áll.

A vadon élő állatok világnapja nem a cuki állatvideók ünnepe (bár azok is jól jönnek), hanem egy emlékeztető: a természet nem háttérkép, nem díszlet, és nem „végtelen erőforrás”.

A vadon élő állatok – a farkastól a békáig, a ragadozó madaraktól a beporzó rovarokig – kulcsszereplői annak a rendszernek, amelyben mi is élünk. Ha egy elem kiesik, az egész borul. Nem holnap. Nem „majd egyszer”. Hanem szépen, fokozatosan – és akkor már nehéz visszatekerni a filmet.

A fajok eltűnésének okai nagyrészt ismerősek: az élőhelyek pusztítása, a túlhasználat, a klímaváltozás, és az a bizonyos „majd valaki más megoldja” hozzáállás; pedig nem fogja majd valaki más megoldani. Senki nem fogja helyettünk megoldani, együtt, felelősen gondolkodva és cselekedve nekünk is részt kell vállalnunk a megoldásban.

Szakképző iskolaként különösen fontos erről beszélnünk. A szakmák, amelyeket tanulunk és tanítunk – legyen szó technikáról, gazdálkodásról, vendéglátásról vagy szolgáltatásokról – mind hatással vannak a környezetre. A kérdés tehát nem az, hogy hatással vannak-e, hanem az, hogyan.

Ez a nap nem bűntudatkeltésről szól, hanem gondolkodásról és a tudatos döntésekről. A gondolkodásról és a tudatos döntésekről azzal kapcsolatban, mit választok fogyasztóként, azzal kapcsolatban, hogyan dolgozom majd a szakmámban, és azzal kapcsolatban, mennyire veszem komolyan azt, hogy nem vagyunk egyedül a bolygón.